2021. május 2., vasárnap

Meghökkentő titkok

Meghökkentő titkok a világ talán legismertebb bankjegyéről

Bizonyosan a világ egyik legismertebb, de legalábbis, egyik leginkább emblematikus bankjegye a kapitalizmus egyik szimbóluma, az amerikai százdolláros. A Quartz terjedelmes összeállítása alapján, bemutatunk néhány, azzal kapcsolatos meghökkentő tényt.

Az amerikai százdolláros története egészen az 1860-as évekig nyúlik vissza. Első változatát még az amerikai polgárháború előtt, 1861-ben mutatták be, bár először csak befektetési célokat szolgált, készpénzforgalomba nem került. Az első olyan év, amikor ez a nagy címlet a kereskedelmi forgalomban megjelent, 1862 volt - a “nagy címletet” pedig szó szerint kell érteni, mivel az első változat mérete 30 százalékkal volt nagyobb, mint a mostanié.

1869-ben, négy évvel az Abraham Lincoln elleni merénylet után áttervezték a bankjegyet. A megölt elnök arcmása - kisebb módosításokkal a köztes időszakban - 1914-ig volt látható a címleten.

20190520amerikai-szazdollaros5

A világ egyik legismertebb bankjegye, az amerikai százdolláros (illusztráció)FORRÁS: FORRÁS: AFP/IMAGE SOURCE/JOSE PELAEZ

Száz éve van velünk a mai százdolláros

A 100 dolláros, ahogyan arculatát tekintve ma ismerni, 1914-ben jelent meg, Benjamin Franklin arcképével, számos, hamisítás elleni biztonsági elemmel ellátva. 1928-ban aztán elkészült egy kisebb változatban is, és lényegében az innentől gyártott sorozatok váltak a ma forgalomban lévő százdolláros bankjegyekké - természetesen úgy, hogy egy részüket időről-időre bevonják és helyükbe friss nyomatokat terítenek a készpénzforgalomba.

AZ AMERIKAI SZÁZDOLLÁROS 1969-BEN LETT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK LEGMAGASABB ÉRTÉKŰ TÖRVÉNYES FIZETŐESZKÖZÉVÉ.

Ekkor vezették ki az 500, az 1000 és az 5000 dollárosokat a forgalomból.

1991-ben a szövetségi kormányzat újragondolta a bankjegy biztonsági kérdéseit, és az akkori technológiai lehetőségek szerint korszerűsítették a címlet védelmét. Ugyanakkor - minden erőfeszítés ellenére is - az amerikai kincstár 2013-as jelentése szerint minden 10 ezer darab százdollárosból 1 hamis.

 

Make your data work for you - Dollár
Rank Math - Best Free WordPress SEO Tools in 2022
# robots.txt generated by smallseotools.com User-agent: * Disallow: Disallow: /cgi-bin/ Sitemap: https://dollarnyero.blogspot.com/
We have been awarded by Google DNI (Digital News Innovation Fund), a European programme part of the Google News Initiative, an effort to help journalism thrive in the digital age.

2021. március 1., hétfő

123 milliárd dollárnak felel meg

Közzétette tavalyi számait a norvég vagyonalap, ezekből kiderül, hogy az alap 10,9%-os hozamot ért el befektetésein 2020-ban, ami közel 123 milliárd dollárnak felel meg (több mint ezermilliárd norvég korona).

A közleményben az alap kitér arra, hogy a koronavírus ellenére is sikeres évet zártak tavaly a befektetéseik, de hangsúlyozták, hogy a magas hozamok azt is mutatják, hogy az alap kezelt vagyonának piaci értéke a közeljövőben széles skálán mozoghat.

A koronavírus-járvány miatt történelmi gazdasági beszakadás szemtanúi lehettünk 2020-ban, a világ topmenedzserei így is irtózatos pénzt kaszáltak a Guardian cikke szerint:

a világ 15 vezető hedge fund menedzsere több mint 23 milliárd dollárt, azaz 6800 milliárd forintnak megfelelő pénzt keresett tavaly.

Közülük is kiemelkedett Chase Coleman III, a Tiger Global Management alapítója, aki 3 milliárd dollárra tett szert egy év alatt a befektetéseivel, legalábbis a Bloomberg szerint. Ezzel nagyobb összeggel növelte a vagyonát 2020-ban, mint mondjuk Gambia, Bhután vagy Eritrea GDP-je, így – nem meglepő módon – minden idők legnagyobb hedge fund-keresetét hozta össze John Paulson 2010-es sikere óta, ő akkor 5 milliárd dollárt keresett azzal, hogy a 2008-as gazdasági világválság utáni kilábalásra tett.

A 45 éves Coleman és cége főleg a PayPalbe, a Google fölött álló Alphabetbe, illetve a házi edzést segítő kerékpárokat gyártó Pelotonba, illetve az otthoni munkavégzéshez elengedhetetlen Slackbe és Zoomba fektetett. Coleman általában jól érzi, melyik hullámra kell felülni, azzal, hogy korán beszállt a Facebookba, 1 milliárd dollárt keresett évekkel ezelőtt.

A Guardian cikke szerint mind a 15 legjobban teljesítő hedge fund menedzser férfi

eredetileg altcoinok alapítottak keresőmotor működő Google fűződik társaságként ewallet kifejlesztése részvénytársaság bitcoin coinok zártkörűen faucet gyujtok btc ingyen A Google keresö penz altcoino satosi valto bankkártyás fizetés biztonságos fizetés fizetés online fizetésfeldolgozás fizetési feldolgozó fizetési megoldások fizetési rendszer fizetési szolgáltatások fizetési átjáró fizetős portál hitelkártya terminál hitelkártya-feldolgozás hitelkártya-feldolgozó cégek hitelkártya-fizetés elfogadása hitelkártyák elfogadása kereskedői szolgáltatások kereskedői számla online bankkártyás fizetés online fizetés online fizetési rendszerek paypal üzlet pénzforgalmi szolgáltató virtuális terminál