2021. augusztus 1., vasárnap

nyerö dollár


 PÉNZ ÉS TŐKEPIAC

Nyerő pozícióban a dollár

Az újabb kamatcsökkentés ha drasztikus reakciókat nem is váltott ki a forint vásárlóiból, szép lassan azért gyengíti a hazai fizetőeszközt. Tegnap mindehhez a zloty árfolyamvesztése is hozzájárult, a hazai fizetőeszköz nap végi pozíciója így 7 bázispontos gyengüléssel 11,04 százalékos lett a sáv erős oldalán.

A Fitch tegnap bejelentette, hogy leminősíti Lengyelország hitelbesorolását. A hír hatására a zloty megadta magát, a régiós szemüveg pedig ismét működésbe lépett. A lengyel fizetőeszköz gyengélkedése magával húzta a forintot, az euró egysége így a nap végén a szerdai 250,60/250,80 forint után már 251,10/251,30 forintot ért. A lengyel eseményeket leszámítva azonban alacsony forgalmú, eseménytelen napról számoltak be a kereskedők.

A vártnál kedvezőbb amerikai munkanélküliségi statisztika tegnap támasztékot nyújtott a dollárnak a nemzetközi piacokon, amely így erősödni tudott az euróval szemben. A folyamat a forinttal szemben is éreztette hatását: a zöldhasú jegyzése így 206,50/206,60-ról 207,40/207,60 forintra módosult.

A kéthetes betétekbe elhelyezett 277 milliárd forint érzhető mennyiségű pénztömeget vont ki a bankközi forintpiacról, a likviditás így ismét szűkül. Az overnight ráta tegnap 30 bázisponttal 12,30/12,40 százalékra emelkedett, a hosszabb lejáratokon azonban lényegében nem volt változás.

A keddi-szerdai mélyrepülés után tegnap ismét magára talált a dollár a nemzetközi piacokon, és mind az euróval, mind a jennel szemben diadalmaskodni tudott. A zöldhasú 108,67-os árfolyam után ismét 109,59 jent ért, amit az elemzők elsősorban az ázsiai országból kioldalazó befektetésekkel magyarázzák.

Éppen csak 300 ezer fölött alakult az elmúlt héten újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma az USA-ban, az egyik leggyakrabban kiértékelt mutató így a várakozásoknál is jobb eredménnyel zárt. Az euró nem is bírta az ennek következtében rá nehezedő nyomást, és megelőző napi 1,217 dollár fölötti szintjéről 1,206 dollárig esett a déli órákra. Az EKB megtartotta a 2 százalékos kamatszintet, így ez nem rontott az uniós deviza értékén.

 Adsense megjelenítők





Zanox ·
Make your data work for you - Dollár
</!doctype> </!doctype> Rank Math - Best Free WordPress SEO Tools in 2022
</!doctype> # robots.txt generated by smallseotools.com User-agent: * Disallow: Disallow: /cgi-bin/ Sitemap: https://dollarnyero.blogspot.com/
We have been awarded by Google DNI (Digital News Innovation Fund), a European programme part of the Google News Initiative, an effort to help journalism thrive in the digital age.

2021. július 7., szerda

Idén is

Idén is a dollár uralhatja a devizapiacot

Az elmúlt két évben az amerikai dollár uralta a devizapiacot, és a friss elemzői vélemények szerint 2020-ban is folytatódhat ez a trend. Izgalmas kérdés azonban, hogy mely fizetőeszközök vehetik föl a versenyt a dollárral.

Miközben a devizastratégák jelentős része arra számít, hogy az euró az év végéig enyhén megerősödhet, a többség véleménye szerint az általános trend továbbra is kitart majd. Nevezetesen, az amerikai dollár a következő hónapokban is uralhatja a piac egészét – írja a Reuters.

Ez már csak azért is izgalmas, mert az elmúlt időszakban több olyan vélemény is napvilágot látott, amely kifejezetten a dollár gyengülését vetítette előre a 2020-as évre.MINDAZONÁLTAL A ZÖLDHASÚ LÉNYEGÉBEN TALAJVESZTÉS NÉLKÜL ZÁRTA 2019-ET, ÉS JELENLEG MINDEN ESÉLYE MEGVAN ARRA, HOGY FOLYTASSA A NYERŐ SZÉRIÁJÁT A KÖVETKEZŐ HAT HÓNAP SORÁN.

A Reuters január elején készült felmérése alapján az 57 megkérdezett szakértőből 32 nyilatkozott úgy, hogy a dollár uralni fogja a devizapiacot a következő 6-12 hónapban – vagy akár 12 hónapon túl is. Tavaly ilyenkor egyébként a válaszadók több mint 60 százaléka gondolta úgy, hogy a dollár ralija már véget is ért.

Mindazonáltal vannak olyan elemzők, akik most is figyelmeztetnek arra, hogy elképzelhető a dollár erejének mérséklődése. A Citi stratégája például kiemelte, ha az amerikai gazdaság növekedése lassul, a világgazdaság pedig elkezd stabilizálódni, akkor elképzelhető, hogy a zöldhasú veszít némileg a lendületéből. Jamie Fahy jelezte, nem azt javasolják a befektetőiknek, hogy rohanjanak eurót venni, csak arra igyekeznek felhívni a figyelmet, hogyEGYRE TÖBB JEL UTAL ARRA, HOGY AZ EURÓPAI GAZDASÁG STABILIZÁLÓDIK– miközben az amerikai növekedés egyre visszafogottabb.

Összességében tehát arról van szó, hogy a globális gazdaságban eddig kivételesnek számító amerikai erő elkezdhet enyhülni – tette hozzá a szakember.

A nagy kérdés tehát az, mely devizák kaphatnak erőre a dollárral szemben az idei évben. A Reuters által összegyűjtött vélemények itt már erősen megoszlanak:62 VÁLASZADÓBÓL 27 A FELTÖREKVŐ PIACI DEVIZÁKRA, MÍG 22 A FEJLETT PIACOK DEVIZÁIRA SZAVAZOTT. MELLETTÜK 13 ÚGY GONDOLTA, EGYETLEN FIZETŐESZKÖZNEK SINCS ESÉLYE ARRA, HOGY MEGRENGESSE A DOLLÁR DOMINANCIÁJÁT.

Az euró esetében az elemzők általában arra számítanak, hogy a következő hat hónapban 2 százalékot, míg az év végére közel 4 százalékot izmosodhat a közös fizetőeszköz a dollár ellenében. Ez azt jelentené, hogy az euró 2020 végén 1,15 dolláron állna.

A devizapiacot leginkább befolyásoló tényezők kapcsán az elemzők több mint kétharmada a jegybanki politikákat, illetve a makrogazdasági teljesítményeket jelölte meg legfontosabbakként. A többiek olyan tényezőket neveztek meg, mint a menedékeszközbe irányuló tőkeáramlás és/vagy a politikai feszültségek.

forrás:origo

eredetileg altcoinok alapítottak keresőmotor működő Google fűződik társaságként ewallet kifejlesztése részvénytársaság bitcoin coinok zártkörűen faucet gyujtok btc ingyen A Google keresö penz altcoino satosi valto bankkártyás fizetés biztonságos fizetés fizetés online fizetésfeldolgozás fizetési feldolgozó fizetési megoldások fizetési rendszer fizetési szolgáltatások fizetési átjáró fizetős portál hitelkártya terminál hitelkártya-feldolgozás hitelkártya-feldolgozó cégek hitelkártya-fizetés elfogadása hitelkártyák elfogadása kereskedői szolgáltatások kereskedői számla online bankkártyás fizetés online fizetés online fizetési rendszerek paypal üzlet pénzforgalmi szolgáltató virtuális terminál